1526. augusztus 29-én a mohácsi csatavesztést követően megszűnt a szervezett ellenállás az oszmán hadak ellen. Magyarország területén nem volt több olyan sereg, amely veszélyeztethette, vagy akár akadályozhatta volna a török főerők előrenyomulását a Duna mentén Buda, a királyi székhely felé. Ahogy az a vereséget követő beszámoló levelezésekből kiderül, a fősereg lassú előrenyomulásával párhuzamosan a könnyűlovas portyázók – akindzsik – a tatárjárás óta nem látott pusztítást vittek végbe az ország jelentős területén.

A Hódoltság, és ezen belül különösen a Dél-Dunántúl településszerkezetének története, a kora újkori és újkori változások rekonstruálása régóta kedvelt témája a magyar történet- és néprajztudománynak. Amíg az Alföldön a török korhoz elsősorban a népességpusztulást és a pusztásodást kötötték, addig a Dunától nyugatra a délszláv migráció felerősödése és a középkori etnikai arányok máig tartó hatással bíró gyökeres megváltozása volt e kutatások végső konklúziója.

A sátorhelyi Mohácsi Nemzeti Emlékhely területén Dr. Bertók Gábor vezetésével 2020. augusztus 11-én kezdtük meg a III. számú tömegsír régészeti kutatását. A sír területét az 1976-os feltárás dokumentációja nyomán azonosítottuk. A feltételezett területet a földtömeg nagyobb részének eltávolítását követően talajradarral kutattuk át.

Az 1526-os mohácsi csata helyszínét és lefolyását vizsgáló Mohács 500 kutatóprogram terepi munkái során többszáz hadilelet látott napvilágot, ezek túlnyomó hányadát ólom és vas alapanyagú lövedékek adják.

Örömmel tudatjuk, hogy 2020. augusztus 26-án a Pécsi Törvényszék nyilvántartásba vette a Mohács 500 Egyesületet, amely így megkezdi működését.