Épp Dr. Szabó Máté kollégánkat figyeltük, ahogy fényképeket készített a tömegsír teljesen feltárt felső vázrétegéről, amikor egyszer csak terepszínű egyenruhát viselő katonák kígyózó sora jelent meg az Emlékpark bejáratánál. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karának harmadéves hallgatói nem sokra rá az objektum fölé emelt sátor előtt várakoztak, hogy megtekinthessék a csata halottjainak földi maradványait.
A honvéd tisztjelöltek Dr. Négyesi Lajos ezredes egyetemi docens és Dr. Németh Balázs egyetemi adjunktus vezetésével kétnapos tanulmányi kirándulás keretében tekinthették meg Belezna és Őrtilos térségében Zrínyiújvárat, az 1848-ban emelt Fesztungot és a Déli Védelmi Rendszer egy szakaszát, majd másnap a szigetvári várat és a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet. Kétség kívül még a régész szakma számára sem mindennapi esemény a mohácsi csata tömegsírjainak újrafeltárása, így a hallgatók is számos érdekességgel bővíthették hadtörténeti ismereteiket Dr. Bertók Gábor Mohács 500 projektvezető előadása során.
Ugyanakkor a látogatásnak volt egy ennél sokkalta mélyebb tartalma is. Egyikünk sem tudott nem gondolni arra a hivatásbeli kötelékre, amely a leendő katonatiszteket az 1526-os csatában részt vett katonákhoz fűzi. Különösen akkor tudatosult ez bennünk, amikor a mellettünk álló hallgatók vállain viselt felvarróra néztünk, amelyen az alábbi szöveg állt:
A Hazáért mindhalálig!
A Ludovika Akadémia fenti jelmondata a mai napig része a magyar katonahagyományoknak. Az augusztus 20-i tisztavatásokon, eskütételük után az újdonsült tisztek kardrántás kíséretében kiáltják e három szót. A hazáért való önfeláldozás gondolatköre tekintélyt parancsoló erkölcsi érték, amely mélyen gyökeredzik minden idők katonai gondolkodásában.
Innen tekintve pedig a tegnapi tanulmányút nem kizárólag egy műkedvelő szakmai látogatás volt. Ennél sokkal szervesebben kapcsolódnak a múlthoz a leendő tisztek, akik hivatásukkal együtt, esküjükhöz híven sorsközösséget vállalnak elődeikkel. Mindez pedig a tudományt is képes némi organikussággal feltölteni.
Különböző korok feltárt temetkezéseire a régészet részint a közösség gyászszertartásának tárgyiasult formájaként tekint. Ez a kontextus kevésbé értelmezhető egy tömegsír esetében, ahová a csata halottait nem kegyeletből temették, hanem egyszerűen összehordták és elásták.
Azonban egy ilyen látogatás alkalmával, egy pillanat erejéig átérezhető, hogy a tömegsírok halottjai is hús-vér emberek voltak, és bár minden bizonnyal különböző indíttatásokból indultak csatába – meggyőződés, zsold, felsőbb parancs – és emiatt a csatában való részvétel melletti döntésük súlya is változó lehetett, végezetül mindannyian vállalták életük elvesztésének kockázatát. A vállalás bátorságát hagyták örökül jelen korunk katonatársadalmának.
Az indíttatások és döntések súlyának különbözőségét, valamint ezzel szemben II. Lajos kiemelkedő bátorságát örökíti meg számunkra Brodarics:
Látom én – úgymond –, hogy ki-ki saját mentségét és üdvét az én fejemre hárítja a magáéról (…). Személyemet és fejemet azért hoztam e veszedelembe, hogy ez országért és a ti javatokért a sors minden fenyegetésének kitegyem.
(B. Szabó 2016. 142–143.)
...a katonák arra tesznek esküt, hogy Magyarország, a magyar emberek érdekeit, hazájukat, szeretteiket, bármilyen körülmények között, ha kell, életük feláldozásával is megvédik...
– folytathatnánk Brodarics sorait az idei tisztavatás gondolataival.
A látogatás képeit szemlélve megérthetjük Pierre Nora kijelentését is, amikor arról ír, hogy az emlékezet adta folytonosság érzése helyekbe (lieux de mémorie) költözött át. Érdekes módon igaz ez a tömegsírokra, amelyek fölött hosszú időkön át szántottak, vetettek, utaztak, anélkül, hogy tudtak volna pontos helyükről. Mégis, a közgondolkodásban jelen maradtak, s mikor előkerültek, egyből a mohácsi csata emlékezetének központi helyszínévé váltak. Az emlékezet szellemi tereinek fizikai valósággá válását láthatjuk bennük, amelyek kontextusát jelen korunk megemlékező közössége, hivatásbeli kapcsolódásai és szertartásai adják...
…és az ilyen felismeréseken keresztül válnak a tömegsírok a mi történetünkké.
Dr. Haramza Márk történész
(Janus Pannonius Múzeum, Mohács 500 Csatatérkutatási Program)
Fényképek: Dr. Szabó Máté régész
(CLIR Nemzetközi Akadémiai Kutatóközpont, Mohács 500 Csatatérkutatási Program)
