A Hódoltság, és ezen belül különösen a Dél-Dunántúl településszerkezetének története, a kora újkori és újkori változások rekonstruálása régóta kedvelt témája a magyar történet- és néprajztudománynak. Amíg az Alföldön a török korhoz elsősorban a népességpusztulást és a pusztásodást kötötték, addig a Dunától nyugatra a délszláv migráció felerősödése és a középkori etnikai arányok máig tartó hatással bíró gyökeres megváltozása volt e kutatások végső konklúziója.
A tisztánlátást sokáig nehezítette, hogy az oszmán korra vonatkozóan csak elszórt és bizonytalan színvonalú források voltak elérhetőek, így a késő középkori – egyébként szintén elnagyolt – állapotokhoz képest sem lehetett biztos következtetéseket levonni. Mindezt alapvetően megváltoztatta a bécsi központi és a budapesti országos levéltár mind behatóbb megismerése, ugyanis ennek köszönhetően már az 1940-es évek elején köztudottá váltak – legalább jelzet szintjén – azok az összeírások, amelyek nagy mennyiségben tudósítottak az oszmánok uralma alól felszabadított területek állapotáról. Az 1960-as években, elsősorban Szita László szervezőmunkájának hála, ezek közül több nyomtatásban is megjelent, bár leggyakrabban nem teljes szöveggel, hanem inkább kivonatos formában. Nagy Lajos készítette el az 1687. évi kamarai összeírás átírását, amely kétségtelen hiányai ellenére kitűnő látleletet ad a nagyharsányi csata időszakáról.
Mivel ez a megyei adóösszeírásokkal ellentétben nem direkt adóztatási céllal készült, hanem sokkal inkább a kamara tájékoztatására szolgált a visszafoglalt területek állapotáról, így alaposnak és pontosnak tekinthető. Igaz ez az 1690-es években mind gyakrabban készülő felmérésekre is, amelyek közül az 1695. és 1696. éviek adatai szintén megjelentek Timár György gondozásában. Taba István ezeken túlmenően újabb állami és megyei iratokat dolgozott fel, amikor a megye adózó népességének a meghatározására tett kísérletet, ám ez a munka a forrás és a kutatás jellegéből településtörténeti rekonstrukcióra csak erős kritikával alkalmas.
Mindenesetre a feldolgozott forrásokban felsorolt települések nagy száma újragondolásra késztette a témával foglalkozó kutatókat, és ma már tarthatatlan az a sommás álláspont, miszerint az oszmán hódoltság számlájára lehet és kell írni a térség falupusztulását. Az újabb oszmán defteranyag és az időközben digitalizált keresztény összeírások pedig igazolták ezt a meglátást még a pusztításoknak erősen kitett Délkelet-Baranyában is.
The extent to which the network of settlements became destroyed in the Carpathian Basin in the Ottoman era is an important question of Hungarian history. It is generally held that the majority of Hungarian villages was swept away by the Ottoman conquest and frequent military campaigns, and the network of settlements completely transformed especially in Southeast Transdanubia. However, investigation on the Mohács sub-region has revealed totally different facts. Christian censuses compiled at the end of the 17th century suggest that the majority of medieval villages survived despite the fact that their population had significantly changed. Sources used in the study have helped define the distances and location of certain villages and thus, the settlements could be drawn on maps. Therefore, it can be proved that the dense network of the villages of the Mohács sub-region still existed at the end of the Ottoman era, and it probably became destructed during Rákóczi’s War of Independence.
Dr. Sudár Balázs történész - Dr. Varga Szabolcs történész
Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet
A térkép forrása és a teljes tanulmány itt érhető el - full paper here!
