1526. augusztus 29-én a mohácsi csatavesztést követően megszűnt a szervezett ellenállás az oszmán hadak ellen. Magyarország területén nem volt több olyan sereg, amely veszélyeztethette, vagy akár akadályozhatta volna a török főerők előrenyomulását a Duna mentén Buda, a királyi székhely felé. Ahogy az a vereséget követő beszámoló levelezésekből kiderül, a fősereg lassú előrenyomulásával párhuzamosan a könnyűlovas portyázók – akindzsik – a tatárjárás óta nem látott pusztítást vittek végbe az ország jelentős területén.
Dr. Bertók Gábor Mohács 500 projektvezető előadása
Bár az 1526-os mohácsi csata, mint a magyar történelem egyik legmeghatározóbb jelentőségű ütközete, kiemelt figyelmet kapott az elmúlt két évszázad tudományos kutatásában, történészek vizsgálták előzményeit, a vereség okait és következményeit, sokszor átértékelve azokat, meglepő módon az egyik legalapvetőbb adat, az ütközet helyszíne máig vitatott. Az ok feltehetően az alkalmazott módszerekben rejlik, melyek többségükben a források vagy a források és földrajzi viszonyok “laboratóriumi körülmények közötti”, elemzésén és értelmezésén alapulnak.
A Mohács 500 Kutatócsoport új alkalmazott módszerekkel igyekszik az ütközet nyomára bukkanni, mint az előadásból kiderül, talán nem is eredménytelenül.
A Hódoltság, és ezen belül különösen a Dél-Dunántúl településszerkezetének története, a kora újkori és újkori változások rekonstruálása régóta kedvelt témája a magyar történet- és néprajztudománynak. Amíg az Alföldön a török korhoz elsősorban a népességpusztulást és a pusztásodást kötötték, addig a Dunától nyugatra a délszláv migráció felerősödése és a középkori etnikai arányok máig tartó hatással bíró gyökeres megváltozása volt e kutatások végső konklúziója.
Dr. Bertók Gábor Mohács 500 projektvezető (JPM-PPKE Mohács 500 Csatatérkutatási Program), Dr. Márk László egyetemi adjunktus (PTE ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet) és Varga Zsolt őrszolgálat-vezető (Duna-Dráva Nemzeti Park, Mohácsi Nemzeti Emlékhely) interjúja a III. számú tömegsír feltárásáról.
A Janus Pannonius Múzeumban számos olyan fegyver található, amely az Oszmán Birodalommal vívott háborúk emlékét vagy a kései balkáni-török díszítőművészet formavilágát őrzi. Ezek a fegyverek a legkülönfélébb technikákkal készültek kaukázusi, anatóliai és balkáni műhelyekben, némelyikük pedig történelmünk sorsdöntő ütközeteivel is összefüggésbe hozható. Hogy pontosan milyen technikákkal dolgoztak a fegyverművesek, hogyan zajlottak a török elleni harcok és hogyan fejlődött a fémművesség, vagy épp a díszítőművészet Európában, mind elmesélhető e tárgyakon keresztül.
A sátorhelyi Mohácsi Nemzeti Emlékhely területén Dr. Bertók Gábor vezetésével 2020. augusztus 11-én kezdtük meg a III. számú tömegsír régészeti kutatását. A sír területét az 1976-os feltárás dokumentációja nyomán azonosítottuk. A feltételezett területet a földtömeg nagyobb részének eltávolítását követően talajradarral kutattuk át.
Az 1526-os mohácsi csata helyszínét és lefolyását vizsgáló Mohács 500 kutatóprogram terepi munkái során többszáz hadilelet látott napvilágot, ezek túlnyomó hányadát ólom és vas alapanyagú lövedékek adják.