A hétvégékre szervezett "tömeges" fémkeresőzés mellett önkénteseink többször végeztek egyéni, vagy kisebb létszámú detektoros terepbejárást. Egy ilyen alkalommal került elő a képen látható ágyútöredék is.
A csatáról szóló leírások tükrében kulcsfontosságú az ágyúhasználat bármely nyomának felkutatása. A 16.század elejére már mindkét hadseregnek szerves részét képezte e fegyver, amely az 1400-as évek során jelentős fejlődéseken ment át és a monstrum ágyúk mellett egyre nagyobb szerepet kaptak a kisebb kaliberű, könnyen mozgatható "tábori lövegek". A magyar hadviselésben a kései Anjou-kortól követhetjük nyomon a tűzfegyverek használatát, míg az oszmánoknál már a 15.században önálló fegyvernemet képeztek a tüzérek.
A mohácsi csatára emlékező írott források a legkülönfélébb módon tesznek tanúságot az ágyúk jelentőségéről:
„A világot elborították az ágyúk villámai, számtalanul, azt gondolnád, hogy ama mező tüzes kemence lett. Hány ezer elefánt nagyságú ágyú volt ott, sárkány formájúak, olyanok voltak, mint a kígyók. Az ágyúk hímelefántként harcoltak, hangot bocsátott ki az egyik, hogy a másiknak szóljon. Az ágyúfüst fekete és szürke kátrány volt, az ég felé végtelen füstöt árasztott.”