Kanizsai Dorottya és Geréb Péter nádor egységesített címere

Harcoltak többek közt a nikápolyi vereséggel végződő 1396-os keresztes hadjáratban, ahol a Kanizsai-bandériumok is elpusztultak, és valószínűleg ott voltak 1456-ban Nándorfehérvár falainál is, majd ezt követően a 16. század elejéig a család több tagja is délvidéki – jajcai, nándorfehérvári, illetve dalmát-horvát-szlavón bánként – küzdött a török előrenyomulás lenne. 1522-re a család feje György fia László lett, aki Vas megye főispánsága mellett rövid ideig a kincstartói tisztet is viselte, és kezében tartotta rengeteg mezőváros és falu mellett többek közt Kanizsa, Sárvár, Léka, Egervár és Kapu és Csőkakő várait. 1525-ös halálát követően a 29 évet élt főúr gyermekei túl fiatalok voltak ahhoz, hogy harcoljanak a mohácsi csatában. Ám ekkor élt még László apjának, Györgynek a testvére, Dorottya, s miatta mégis összekötődött Mohács a Kanizsai család nevével.

Kanizsai Dorottya szobra az Ősparkban (Harkány)

Kanizsai Dorottya Kanizsai Miklós lányaként látta meg a napvilágot. Első férje az akkori nádor, Vingárti Geréb Péter volt. Geréb 1503-as halálát követően – a magyar történelemben egyedülálló módon – másodszorra is egy nádor, Perényi Imre felesége lett. 1531-es haláláig nagy befolyásának köszönhetően részt vett az országos politikában, és jelentősen dotált több egyházi intézményt is.

Kanizsai Dorottya szobra a siklósi várban

Nevét elsősorban mégsem emiatt ismerjük, hanem azért, mert a mohácsi csatát követően mostohafiának, Perényi Ferencnek a holttestét keresve négyszáz jobbággyal eltemettette a mohácsi csatatéren maradt halottakat.

Kovács Mihály: Mohácsi temetés (1853)

E tettének következtében nevét a mai napig több utca (például Budapesten a XV. kerületben) és szobor (például Siklós várában, Salgótarjánban és Harkányban), iskola (például Budapesten és Szombathelyen), kórház Nagykanizsán, Orlai Petrics Soma és Kovács Mihály festménye, valamint Mohácson múzeum is őrzi, kőnél is maradandóbb emléket pedig Babits Mihály állított neki Kanizsai Dorottya című versével 1925-ös Sziget és tenger nevű kötetében:

Mint a sötét asszony a mohácsi téren,
úgy jár a Felejtés köztünk, és egyenként
elhantolja holtainkat.
Szolgái fáklyákat tartanak kezökben
és a fáklya fénye a lombokra föccsen
s különös árnyakat ingat.

Kopaszon maradtunk fosztott termeinkben.
Tört ablakunkon át befütyül a sok szél
úgy, hogy meg sem értjük egymást:
egyik szél erre fúj, másik szél arra fúj;
mi pedig különös táncot táncolunk:
ez a tánc a süketek tánca.

Néha egyikünk ledobja magát a földre:
Mozdulni sem akar ő többet: elfáradt...
Némelyik meg ölni kíván
s puha húsba kését sötét kéjjel mártja.
Másik hirtelenül ruháit lerántja
s mezítelen áll előttünk.

*

Nekem a gyilkos is testvérem; én tudom,
mily könnyű manapság ölni, s milyen könnyű
mondani, hogy minden mindegy.
S testvérem mind, aki felejteni akar
és mint a bús folyó, izgatott tajtékkal
szennyes voltát eltakarja.

De jaj, testvéreim, ki mondja meg, mi jobb?
Tán nem feledésben van orvosság, hanem
éppen az emlékezésben!
Jertek, óh hömpölyt táj, az új Kanizsai
Dorottya járt erre, boruljunk hantjai
fölé a vak, titkos rögnek!

Oltsátok ki már a fáklyákat: jön a nap!
Lessétek, lessétek, milyen virág fakad
a halottas föld porából!
Tán illatát lelkünk süketen is értve
összetalál egymás testvér ütemébe,
mint vadak a muzsikától...

Orlai Petrics Soma: Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat (1860 k.)

Kanász Viktor