Közeledve a mohácsi csata 500. évfordulójához, egyre fontosabb feladattá válik nemzetünk számára, hogy e történelmi pillanat emlékét megfelelő módon ápoljuk. Mohácsnak mint nemzeti szimbólumnak értelmezése nemcsak kulturális szempontból elhanyagolhatatlan, a jelenkor számára szóló üzenete egyre inkább a nemzeti emlékezet homlokterébe kerül.

A 400. évfordulón nagyszabású ünnepsorozattal tisztelgett az ország a sorsdöntő ütközet hősi halottai előtt. Az első világháború és Trianon utáni közhangulatban a gyászos vereség és a dicső áldozat képének kettőssége határozta meg a „mohácsi vészről” való közgondolkodást. Vajon hogyan alakul majd napjaink Mohács-képe?

A városi megemlékezések helyszíne: a mohácsi Csatatéri Emléktemplom vagy Fogadalmi templom. A tömegsírok megtalálása előtti időkben ez az építmény volt az emlékezés helye. Az alapkövet Zichy Gyula kalocsai érsek helyezte el 1926-ban. Az épület alapjaiban háromezer magyar község, ötvenkét város és huszonöt megyeháza udvarából felvett egy-egy kg-os emlékföld-csomagokat helyeztek el, jelezve ezzel nemzetünk összefogását.

Aktív emlékezés

A csata emlékezetének ápolásában komoly felelőssége van a történész szakmának, hiszen annak egyik alkalmazott területéről van szó. Az elkövetkezendő években lehetőség és feladat e kérdés tudományos igénnyel történő vizsgálata. Az interdiszciplináris fejlődésnek köszönhetően egyre többrétűen sikerül ennek eleget tenni, példa erre Bertók Gábor (a Janus Pannonius Múzeum régésze) geofizikai mérési módszere. Egyre több tanulmány jelenik meg a témában, egyre több szakembert vonz be az ütközet és körülményeinek kutatása.

A mohácsi csata azonban sohasem volt a tudomány magánterülete, és mind a mai napig élénken jelen van nemzetünk köztudatában. Az emlékezetéért vívott politikai harcok átpolitizált Mohács-mítoszokban öltöttek testet, a köznyelv szófordulataiban őrizte meg a csatával kapcsolatos felfogást, Mohácson utca- és intézménynevek védik az ütközet hőseit a feledéstől. Nem csoda, hogy a város elhíresült népszokásában, a Busójárásban fel-fel tűnnek, a törökkel vívott harc mesés elemei, jóllehet, ennek hagyományát inkább a második mohácsi csatához és a törökűzéshez szokás kötni.

Mindemellett újabb akciók is szerveződnek, amelyek szintén szélesebb rétegeket szólítanak meg és a csata emlékét nem szokványos módon ápolják. Idén a Nemzeti Emlékhelyre a királyi sereg egykori útvonala mentén lovas és biciklis zarándoklatot szerveztek, ez utóbbit Dr. Négyesi Lajos alezredes, csatatérkutató vezetésével. Iskolaidőben egyre gyakoribb határon túli, elsősorban délvidéki diákok látogatása is.

A tömegsírok megtalálása után (1960, 1975), azok helyszínén épült Nemzeti Emlékhely. 1976. augusztus 29-én, a mohácsi csata 450. évfordulóján tízezer ember jelenlétében került sor az emlékhely felavatására. Az emlékhely 2011-ben jelentős megújuláson esett át, ekkor avatták fel az új, Szent Koronát mintázó fogadóépületet.

Nyereség a vereség?

A történelmi esemény tragikus mivolta nehezen lenne vitatható. Mindemellett napjainkban, amikor a múlt csak példa már, a letűnt eseménnyel való kapcsolatunknak, az emlékezésnek középpontjába új tartalmak, követendő értékek és megvalósítandó közösségi célok kerülnek. Így egy nemzeti tragédiára történő emlékezés is szolgálhatja a nemzet épülését.

Hogy miért fontos nekünk a mohácsi csatára emlékezni? Mert nemcsak része, de mérföldköve történelmünknek. Mert mint történelmi jelenség, emberi döntések sokaságából tevődik össze: nemcsak sikertelen katonai, politikai döntésekből, hanem egyéni elhatározásokból is, amikből tanulhatunk és amikért hálásak lehetünk. Ahogy egy egészséges személyiségnek, egy egészséges nemzetnek is szüksége van az emlékezetre.

Az idei megemlékezők beszédeiben szintén nagy hangsúlyt kapott a hősi áldozattal szemben érzett hála, a döntés és a tett fontossága és a nemzeti összefogásra való buzdítás.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a következőképp fogalmazott:

Sok ezer ember ontotta vérét, áldozta fel magát a hazájáért. Vereséget szenvedtünk, de ma már 491 év távlatából a hősökre emlékezünk. A mi hőseinkre.

Cserdi Áron, Mohács város alpolgármestere hangsúlyozta: a múlt, ahogy a költő írja, tényleg példa legyen, példa arra, hogy csak megbékélve, egymásnak kezet nyújtva, a különféle értékek és érdekek között hidat építve munkálkodhatunk országunk sikerén, gyarapodásán.

Bacsmai László atya, Mohács plébánosa szintén az áldozatiságot, és az ezzel szembeni kötelezettséget emelte ki:

Most először állok itt, ezen a megszentelt helyen, ahol annyi vér ömlött drága magyar hazánkért.

A plébános atya imádkozott a csatában elhunytakért és a magyar nemzet jövőjéért: "Nekünk pedig add, hogy a drága vérrel megöntözött hazánkat odaadóan és önfeláldozóan szeressük, érte fáradozni meg ne szűnjünk..."

A világ kérdéseire nem csak szóbeli megnyilatkozásokkal válaszolunk, hanem tetteinkkel, cselekedeteinkkel is, s ezek sokszor igazabbak, értékesebbek és Istennek jobban tetszők is, mint a szavak, kijelentések sokasága – mondta Dr. Udvardy György megyéspüspök, aki szerint döntéseink adnak számot a leginkább értékrendünkről, képességeinkről, a világhoz való viszonyunkról. Szavaival élve:

Legyen a megemlékezés a hit és a remény hordozója mindannyiunk számára!