II. Lajos királyról általában halálával kapcsolatos írásokat olvashatunk. 511. születésnapján vessünk egy pillantást világra jöttének különleges körülményeire!
II. Ulászló (ur. 1490-1516) már 34 esztendős volt, amikor megszerezte a magyar koronát, ennek ellenére több mint másfél évtizedet kellett várnia arra, hogy – az 1484-es születésű Anna királynétól – végre gyermeke szülessen. Lajos érkezése így sem volt mentes a komplikációktól, a fiatal anya gyenge szervezetét ugyanis megviselte a trónörökös születése, és a csecsemő világra jötte után hamarosan életét is vesztette. Maga a herceg is koraszülött volt, akit csak Ulászló orvosainak zsenialitása mentett meg…
Több helyen, több változatban találunk utalást arra, hogy a gyermek kifejezetten törékeny és veszélyeztetett állapotban jött a világra.
Cserei Mihály Históriájában a következőképp ír II. Lajosról:
Giovanni Michele Bruto kortárs olasz író (vagy magyar névformában Brutus János Mihály) Magyar Históriájában egyenesen bőr nélkülinek írja le a magzatot, akinek kibelezett disznóból készítettek inkubátort:
"Az utókor figyelmére méltó, a felséges királyi udvarban történt dolgot mesélnek azok, akik jártasak a magyar történelemben: amire ritkán van példa az emberek között, Lajos meztelenül, bőr nélkül született, ami bámulatos, szomorú és gyászos előjele volt az összes jelen lévő, csodálkozó ember számára. Az odahívott orvosok nagy nehezen, puhító és nedvesen tartó szerek ráhelyezésével, egy hosszú napon át befedve tartották a fiú bőrét, aki meztelen testtel a nyílt levegőt nem viselhette el (...) Néhány embertől bizony azt hallottam, hogy hosszas vita után egy gerince mentén felhasított és kibelezett disznóna [in sue medis per spinam secta taque exinterata] helyezték a csecsemőt az orvosok, ameddig az állat melege tartott; majd sorba betették egy másikba, amit e célból sietve levágták, majd megint egy másikba, mígnem a vérzés elállta után a gyenge hártya lassan kezdett behegesedni, a bőr pedig kifejlődni."
Hasonló jelentet maradt fenn Krúdy Mohács című történelmi regényében egy párbeszéd során, ahol II. Lajos király hitvese, Habsburg Mária így érdeklődik ifjú férje születésének körülményei felől:
– “És mi az igazság abból, hogy frissen leölt sertések meleg bendőjében nevelték a királyt, hogy életben maradhasson?” Másutt pedig Logus Tamás egyházi férfiú mondja: – “Ludovicus Rex Hungariae et Bohemiae [Lajos, Magyarország és Csehország királya] már kinőtte azt a kort, melyet frissen leölt sertések bendőjében testi megerősödése végett töltött, mikor atyja, Ulászló azért aggódott, hogy trónörökös nélkül marad. Koraszülöttsége nem hagyott nyomot, mert már mindenütt emberi bőr fedi a király testét, mint bármely más alattvalójáét…”
A fenti királyképet egyesek egyfajta krónikás kifejezőeszköznek tartják, így a testi törékenység hangoztatásának célját az uralkodásra való alkalmatlanság kifejezésében látják. Hasonló elképzelés kötötte e kérdéskörhöz a gyermek király torna-fegyverzeteként számon tartott díszpáncélt, amelynél az 1896-os milleniumi kiállításon az 1526-os évszámot tüntették fel. Emiatt fontossá vált annak cáfolása is, hogy a „törpe király” e vértjében vett volna részt a végzetes mohácsi ütközetben.
Bár az uralkodó becsületének megmentése a születésével kapcsolatos forrásokat is érintette, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy efféle technikákkal próbáltak megmenteni egy veszélyeztetett csecsemőt.
Groák Lajos munkájában – amelynek címe: Egy király születése. A frissen leölt sertések bendőjében nevelt II. Lajos (Krúdy „Mohács” című regényének orvostörténeti vonatkozásai) – többek között egy debreceni orvost, Csapó Józsefet szólaltatja meg a felvilágosodás korának egészségügyi viszonyait illetően:
„Felvilágosító jellegű pediátriai könyvecskéjében a »mintegy félholt formában« lévő koraszülött melegen tartását, égetett borral való borogatását ajánlja, sőt, direkt mesterséges lélegeztetését is: »bé fogván orra lyukait, a szájába kelletik erősen bélehelleni«. »Némelyek azt is javallják – írja –, hogy az ilyetén féleleven gyenge kis gyermekek hasát jószagú füvekkel és marhabélt béfedező közép-hártyával (cseplesszel) is melegen boríttani lehet.« Figyelemre méltó, hogy ezt az eljárást, mely némileg rokon az állat testüregében való tartással, csupán »némelyek javallják«, tehát feltehetőleg nem orvosi módszerként említi.”
A feltételezés ellenére az eljárás minden bizonnyal sikeres volt, több esetben alkalmazhatták. Szabó András szülész-nőgyógyász II. Lajos inkubátora című cikkében (Lege Artis Medicinae IX. évf. 9. sz. 702–703. o.) tett kitekintése alapján megállapítja, hogy „már a középkorban felismerték a koraszülöttek hőháztartásának labilitását, illetve mesterséges melegítésük szükségességét, és a korabeli technikai hiányosságokat ezen, mai szemmel bizarrnak tűnő, de a jelek szerint hatásos ötlettel pótolták.”
