Középkori egyetemi oktatás Bolognában, a 14. század közepén (Laurentius de Voltolina)
„A pécsi diákok a középkori egyetem hatalmas kettős épülete előtt állottak fel menetsorba. (Az egyik épület nemsokára szultáni tüzérségi tisztiiskola, a másik szpáhi laktanya lett.) A diákok csatába vonulása külsejükön semmit sem változtatott. Békében is fegyvert hordtak, jókedvükben is hadakoztak - egymással. A professzoroknak egyéb gondjuk sem volt, mint az előadásokra is éles fringiával járó ifjúság hevességének örökös szelídítése. Megtörtént, hogy még saját oktatóikat is kardra hívták, ha egymás között nem akadtak bajvívóra. A gyalogos táborba szállás,rangjukon sem rontott, hiszen vállalkozásaikat máskor is tulajdon két lábukon hajtották végre.” - így képzelte el a pécsi egyetemi diákok hadbaszállást és indulását a mohácsi csatába Vörös Márton (1900-1993) A pécsi háromszáz című elbeszélésben 1956-ban megjelent művében Az öttornyú városban. A Pécsi Állami Levéltár első igazgatója és jeles helytörténész egy ekkor már több évszázados legendát gondolt tovább és ültette át azt irodalmi művébe, miszerint a mohácsi csatában 1526 augusztus 29-én 300 pécsi egyetemi diák is részt vett a harcokban és a csatatéren lelte halálát. Honnan származott ez a pécsi köztudatban is sokáig élő hagyomány?
Nagy Lajos Király megalapítja Pécsett az első magyar egyetemet. Falfestmény a Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József aulájában (Cultura)
A középkori pécsi egyetem (korabeli nevén studium generale) alapítására az első közép-európai egyetemalapítási hullámban utolsóként került sor 1367-ben Prága, Krakkó és Bécs mellet. A történeti köztudat az egyetem alapítójaként Nagy Lajost (1342-1382) tartja számon, a király szerepe az alapítás folyamatában azonban formálisnak tekinthető. A pécsi egyetem működését 1367. szeptember 1-én engedélyezte Boldog V. Orbán pápa bullájában, Nagy Lajos magyar király kérésére. Az első magyar egyetem igazi szellemi atyja a korabeli pécsi püspök, Koppenbachi Vilmos volt, aki egyházi hivatala (1361–1374) mellett királyi kápolnaispán és titkos kancellár volt, Lajos király fontos bizalmi embere. Pécsett a bölcseleti és a jogi kar működését vehetjük biztosnak mai tudásunk szerint, a korban legnagyobb presztízsű teológiára a pápa nem adott engedélyt. A középkori pécsi egyetem kapcsán nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, működéséről alig tudunk valamit. Összesen négy tanárt és hét diákot ismerünk név szerint. Az egyetem második, és utolsó kancellárja Alsáni Bálint pécsi püspök, későbbi bíboros volt (1374–1408). A pécsi studium generale alapvetően kötődött Vilmos püspök személyéhez, halála után hanyatlani kezdett, majd megszűnt valamikor 1390 körül, szinte biztosan nem működött a második magyar egyetem, az óbudai alapításakor 1395-ben. A modern pécsi egyetem nem jogfolytonos középkori elődjével, csak szellemi örökségről beszélhetünk. A városban egyetemi szintű képzés ezután nem létezett a 20. század elejéig, a neves és színvonalas káptalani iskola azonban továbbra is fennmaradt. A pécsi középkori egyetem feltételezett épületét 1978–1998 között tárták fel a püspökvárban, a pécsi székesegyház közvetlen közelében attól északra. 2015-ben az helyreállított épületben állandó egyetemtörténeti kiállítást nyílt meg, jelentős középkori gótikus szobrászati emlékekkel.
A pécsi Studium Generale épülete (Szabó Tibor fotója)
A történettudomány szerint tehát a pécsi egyetem nem egészen harminc évig létezett, már régen a múlté volt a a mohácsi csata évében. Akkor honnan származik a hagyomány a pécsi diákokról a mohácsi síkon? A korabeli beszámolókban nem szerepelnek, a mohácsi csata egyik legfontosabb krónikása és szemtanúja Brodarics István sem említi őket, pedig neki pécsi kötődése is volt. Pécsi prépost volt korábban, majd püspök is rövid ideig a csata után 1536-ban.
A hagyomány keletkezését a 18. század elejére teszik a témát kutatók. (Legutóbb a kérdéssel Schmelczer-Pohánka Éva foglalkozott részletesen 2017-es tanulmányában.) Legkorábbi ismert említése 1715-ből származik. Timon Sámuel jezsuita történész művében: „A csatában menekülés közben elesett (…) 300 pécsi akadémista.”. 1770-ben ezt a vette át és bővítette ki Szerdahelyi Gábor szintén jezsuita tudós és egyetemi tanár: „Azok tekintélye – úgymond – hitelt érdemel, a kik állítják, hogy 300 pécsi egyetemi tanuló, tanáraikkal élükön, a tollat karddal cserélte föl; s midőn a kereszténység közös ellensége ellen vitézül küzdött, Mohács mezején a hitért és a hazáért dicsőségesen meghalt.”
A 18-19. század történetírói és helytörténészei főleg Szerdahelyire támaszkodtak, és olyan nagyságok vették át a történetet mint Bél Mátyás. Az első komolyabb kétségeket Koller József pécsi kanonok fogalmazta meg a pécsi püspökség történetét feldolgozó nagy művében 1801-ben jelezve, hogy nem tudni honnan vette az adatot Timon Sámuel. A 19. századi romantikus történelemfelfogásban tovább élt a hagyomány a helyi és az országos történeti művekben is. Epigramma és kevésbé ismert verses költemény is feldolgozta a pécsi egyetemisták felemelő áldozatát. Olyannyira élő volt a hagyomány, hogy a pécsi püspökségen nagy gonddal egészen a 20. századig őriztek egy zászlórudat és zászlómaradványt melyet a legenda szerint a pécsi diákok használtak a mohácsi csatában, sőt az ereklye szerepelt az 1896-os millenniumi országos kiállításban az egyetem állítólagos középkori címerkövével együtt.
A milleniumi országos kiállításon szereplő címerkő rajza (Wikibooks)
Szlivek Lajos pécsi nagyprépost 1900-ban megjelent művében melyet a pécsi egyetemről írt, már határozottan „nagyon is kétes”-nek nevezi a történetet a pécsi diákok részvételéről a mohácsi csatában, bár azt a hagyomány alapján valószínűnek tartotta, hogy a püspökségen őrzött zászlórúd valóban a csatából származik.
A középkori pécsi egyetem kutatásában az egyik mérföldkő volt Békefi Remig zirci apát és történész 1909-as székfoglalója akadémiai rendes taggá választásakor. A pécsi egyetem c. művében bizonyítottan kifejti, hogy 1465-ben Magyarországon nem volt működő egyetem, ezért a pécsi ez előtt kellett hogy megszűnjön, azaz a mohácsi csata évében biztosan nem létezett már. Egyértelműen cáfolja a diákok legendáját is a csata kapcsán. „A 300 pécsi egyetemi hallgató mohácsi vesztét, Baranya vármegye leírásánál, Bél Mátyás is felvette földrajzába. Ezt a tetszetős állítást újabb íróink is átvették. Pedig - mint láttuk – az egésznek semmi alapja nincs. … Íme, Timon és Szerdahelyi művei még hagyományt is teremtettek, szemléletes példájául a történeti mesék keletkezésének!” Békefi után komoly történelmi munkákban már csak mint érdekes hagyományként vagy történelmi anekdotaként hivatkoztak a pécsi egyetemisták részvételéről a mohácsi csatában.
Koppenbachi Vilmos püspök az egyetem épületének ásatása során előkerült címerköve (Wikibooks)
Szabó Tibor történész írása
Paksi Városi Múzeum
Tájékoztató irodalom
Schmelczer-Pohánka Éva: Egy legenda nyomában - A pécsi egyetemi hallgatók ereklyéje a mohácsi csatából, Per Aspera ad Astra, IV. évfolyam, 2017/1–2. szám
Fedeles Tamás: Studium Generale Quinqueecclesiense 557-559. o. (In: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás–Sarbak Gábor–Sümegi József. Pécs, 2009. ISBN 978-963-88572-1-7)
Font Márta: A középkori pécsi egyetem, http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/358/a-kozepkori-pecsi-egyetem
Gerőné Sándor Mária: A pécsi középkori egyetem feltárásának és kutatásának újabb eredményei, http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/340/a-pecsi-kozepkori-egyetem-feltarasanak-es-kutatasanak-ujabb-eredmenyei
Dr. Békefi Remig: A pécsi egyetem, MTA Budapest, 1909.
