Mohács blog

Áldozatkész munka a Hazáért

2018. december 09. 18:37 - Haramza Márk

Honvédelmi Minisztériumi kitüntetésben részesült Szűcs József

48056293_269495953734116_6310401392800432128_n.jpg

December 7-én a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen megrendezett konferencia keretében a Honvédelmi Minisztérium kitüntetését nyújtotta át Dr. Négyesi Lajos ezredes Szűcs Józsefnek, a mohácsi csatatér legelszántabb kutatójának. 

A Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében "Hol sírjaink domborulnak" A Mohácsi Nemzeti Emlékhely szerepe az emlékezet ápolásában címmel megrendezett konferencia nemcsak a Mohácsi csata emlékezete és a csatatérkutatás legújabb eredményeinek bemutatására adott kitűnő lehetőséget. A tudomány már régóta tartozott azzal, hogy Szűcs József méltatlanul elfeledett, vagy inkább elhallgatott érdemeit hivatalosan is elismerje. Évtizedekig, csaknem napi szinten végzett terepbejárásaival olyan helyismeretre tett szert, amellyel korának régészei aligha rendelkeztek. Nem csoda, hogy számos lelőhelyre, így a tömegsírok előkerülésére is ő hívta fel a szakemberek figyelmét.

Mindazonáltal Józsi bácsi (ahogy a legtöbben szólítjuk) nem csupán egy autodidakta helytörténész. Ő Kisfaludy csatasíkon ballagó utasa, aki örömét a történelmi megismerés hosszú zarándokútjának járásában lelte. Éleslátásról tanúskodik, ahogy saját helyzetét felmérte: nem kívánt külön babérokra törni, munkája és ambíciói a kezdetektől fogva eltértek az önmagukat tudóssá avanzsáló "alternatív történetírók" izzadságszagú erőlködéseitől. 

Kutatási tevékenysége nemcsak a szakemberek részéről váltott ki meghökkenéssel vagy épp értetlenséggel párosult érdeklődést, saját környezetében egyszerre kívülálló, mégis megbecsült személy. A köztudatban ilyen módon kialakult mesebeli alakját a díjat átadó Négyesi Lajos a Szabad Föld egy korábbi cikke mentén (1978/11) idézte fel:

A mohácsi sík szegélyére pöttyintett falvakban beszélnek egy apró termetű, szíjas emberről, aki harminc esztendeje járja a határt. Télen-nyáron födetlen fővel látják - azt mondogatják róla az öregasszonyok, hogy visszajáró lélek. Sokan a fejüket csóválják, vagy legyintenek: Szulejmán szultán aranyos hintaját kutatja ez is, mint a régi kincskeresők, akik a gazdagságot remélték a csatatértől...

S micsoda helyeken bukkan fel a kicsiny, sörtebajszos, tarfejű ember!

Ázott kukoricaföldeken verekszi át magát, szittyós ingoványos réteken tapogatja  a járást, és poros dűlőutakon gyalogol napjában húsz-huszonöt kilométert is.

(...) Kölkeden állítólag azt jósolták róla, hogy egyszer majd beszakad alatta a föld, s elnyeli örökre, mint a régi vitézeket, akikről senki sem tud.

Józsi bácsi a kutatói attitűd egy rendkívül fontos szegmensére világított rá munkásságával. Nem a kitüntetésért járta zarándokútját, mint ahogy nem kapott és nem is várt fizetséget azért, autodidaktizmusában szabadságát is meg tudta élni. A keresés izgalma és a találás öröme hajtotta.

Ennek köszönhetően munkásságában olyan értékeket tudott előtérbe helyezi, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak mindannyiuk számára:

Szakmai karrier elé áldozatvállalást. Elismerés vágya elé a megismerés vágyát. Érdekérvényesítés elé a Haza szolgálatát.

És ez a legfontosabb, amit a tudomány képviselői tanulhatnak tőle.

48228822_304767230140255_6514151218233737216_n.jpg

Fotók: Schnell Tamás

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mohacs.blog.hu/api/trackback/id/tr9814456134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.